Történetük:1,2

Történetük

A tengerimalac rendszertanilag a Mammalia (emlősök) osztály Rodentia (rágcsálók) rendjének Hystricomorpha (sülalakúak) alrendjébe, a Caviidae (patás körmű rágcsálók) családjába tartozik.
Őshazája Dél-Amerika. A Cavia nem (más néven genus) hét fajt foglal magába:

- Cavia tschudii, vagy más néven Cavia cutleri (Peru)

- Cavia aperea (É-Argentina, Uruguay és K-Brazilia)

- Cavia fulgida (K-Brazilia)

- Cavia nana (Ny-Bolivia)

- Cavia anolaimae

- Cavia guianae

- Cavia porcellus

A tengerimalac háziasított változata Cavia porcellus néven ismert.

A tengerimalacok a perui őslakosok, az inkák házi- és áldozati állatai voltak, ezt számos, inka sírban talált, mumifikálódott tengerimalac-tetem is tanúsítja. A Cavia cutleri (ismert nevén Cavia aperea tschudii) fajt a tengerimalac őseként tartják számon, ennek megszelídített változatai éltek és élnek ma is a perui indián őslakosság háza táján. A hódítóként Peruba érkezett spanyol bevándorlók a helyi indiánok népszerű állatait indián malacnak nevezték (a spanyol mellett még francia és olasz nyelven is indián malacként ismert), s hódításaik során, e kontinensen, a tengerimalacokat maguk is élelemként használták.

A tengerimalac Európába a XVI. században, holland hajósok révén került, s ezek kitenyésztett változatai a mai, háziasított tengerimalacok. A malac nevet feltehetőleg a kismalachoz hasonló, visító hangja miatt érdemelte ki, s tengerinek azért nevezik, mert a tengerentúlról származik. Hasonló módon, a németek, lengyelek, oroszok is így nevezik.

Angol, holland és román nyelven guineai malacként ismert. Ezen elnevezésnek (guineai) a szakirodalomban kétféle magyarázata kering:

- hajón szállítva, Afrika nyugati részét, Guineát érintve jutott Európába

- Angliában guineában (régi angol pénznem) szabták meg az árát.

Az Egyesült Államokban, az 1770-es években, kedvencként terjedt el.

Gyógyászati és egyéb kísérletekre a XIX. században az angol változatokat használták, melyek Brazília meg nem telepedett, vadon élő populációiból származtak. Mivel a tengerimalacok a baktériumos fertőzésekre rendkívül érzékenyek, Robert Koch és tanársegédje, Emil Behring a tuberkulózissal, diftériával kapcsolatos, tudományos kísérletekre használta őket.

Természetes környezetükben a tengerimalacok 5-10 egyedből álló csoportokban élnek, és főleg éjszaka aktívak. Nem készítenek maguknak üreget, sziklarepedésekbe, bozótokba bújnak, vagy más állatok elhagyott üregeit foglalják el, s idejük legnagyobb részét dús fűvel benőtt területeken töltik.

Az eledelért csak a háziasított tengerimalac visít, ezt a feltételes reflexet az emberrel való együttélés alakította ki benne.

Történetük 2

A "sertés": Tisztázzuk először is azt a tévhitet, mely szerint a tengerimalacnak bármilyen köze lenne a "sertés-hez". Nem, szóval nincs.
Természetesen ez az érdekes elnevezés ettől függetlenül nem véletlen. A malac kifejezés utal a sertésre, de mindössze hasonló testfelépítésük miatt. Másik elnevezési okuk, hogy hangjuk is hasonló a disznóéhoz, ha jól érzi magát aranyos oijjo-gással tudatja azt gazdájával.

Elnevezés: A tengeri elnevezés vitatott téma. Az egyik változat szerint azért hívják őket így, mert a tengeren túlról, Dél-Amerikából származnak, míg egy másik variáció szerint a kukorica, mint -tengeri- szóból ered az elnevezés. Ez utóbbi azért vitatott, mert a tengerimalac nem kifejezetten kukorica rajongó. Biológiailag: Állatrendszertani szempontból a tengerimalacok a rágcsálók (Rodentia) rendjébe, a tengerimalac- félékbe (Caviomorpha) alrendjébe, a tengeri-malacok családjába (Caviidae) és a Caviinae alcsaládba tartoznak.

Történelem: A malacok megismerése és háziasítása nem Európában kezdődött. A csöppnyi - vagy talán nem is annyira csöppnyi, hiszen az ősi faj akár 3-4 kg-os is lehet - állatokat már Kr.e. 1200-tól tenyésztették a közép-chilei indiánok. Céljuk nem kimondottan a gyerek kényeztetése volt, sokkal inkább étkezési és rituális szempontok vezették őket a tenyésztéshez. Kutatók szerint még a temetkezésnél is komoly szerepük volt, nem különben az áldozásokkor. Az ottaniak a "cuys" elnevezésű fajt még ma is finom csemegének tartják. Ez a típus Magyarországon nem ismert, Európában inkább csak nyugatabbra tartanak ilyen állatokat, fő ismérvük, hogy akár 4 kg-ra is megnőnek, és igen vadak.

Európa: A mi kontinensünkre Amerika felfedezése után kezdték áthozni a fura állatkákat, amelyeket később főleg az angolok kedveltek és tenyésztettek tovább. Angol nevük, a guinee pig is innen származhat, mivel egy malac ára 1 guinee, azaz 21 schilling volt - drágának számított.

Leírások: 1875-ben Brehm, Az állatok világa c. könyvében már ismert fajként írt a tengerimalacokról. Jó természetű, nyugodt, családban könnyen tartható állatként definiálja. Lényét sok vonatkozásban hasonlította a nyulakhoz.