A tengerimalac számára az ivóvíz mindig elérhető közelben legyen!

Étrendjében a szénán és a zöldféléken legyen a hangsúly.

Azon felfogás, miszerint a tengerimalacnak nincs szüksége ivóvízre, téves. Meglehetősen nehéz megítélni, mennyi zöldféléből, gyümölcsből származó nedvtartalom fedezné a napi folyadékszükségletét, melyet nagyban befolyásol testsúlya és a környezet hőmérséklete, páratartalma is. Éppen ezért mindig tartsunk a tengerimalac előtt vizet.

A legjobb választás egy önitató. Könnyen megtanítható ennek használatára, így a víz mindig tiszta marad. Az önitatók közül a fémcsőrűt válasszuk (ezek közül a legjobb a duplagolyós szelepű, melynél biztosak lehetünk abban, hogy nem csöpög). Az üvegcsőrű itató könnyen eltörhet.

Ha nincs lehetőségünk önitatót vásárolni, egy vastagabb és nehezebb tálat tegyünk eléje. A tengerimalacnak különös tehetsége van arra, hogy a tálakat bepiszkolja és/vagy feldöntse. J

Sosem ivott a tengerimalacod vizet? A legjobb megoldás, ha eltanulhatja egy másik malactól, amely rendszeresen fogyaszt vizet (ugyanez érvényes az újonnan bevezetett élelemre is, egy tengerimalac gyorsabban elfogadja az ismeretlen táplálékot, ha egy másik jóízűen fogyasztja). Ha nincs ilyen társa, az első napokban fecskendőből kell itatnod (ezekben a napokban akár egy kis szőlőcukrot is feloldhatsz a vízben), vagy az önitató csőrét kell gyakrabban a szájához vinned. Ezt nyalogatva hamar megtanulja, hogyan kell használnia, s később egyedül is inni fog.

Nagyon fontos, hogy az újonnan vásárolt tengerimalac előző étrendjét ismerjük, így nem változik hirtelen (a felelősségteljes tenyésztő/állatkereskedő pontos utasításokat ad). Indokolt esetben úgy változtassunk étrendjén, hogy egy hétre való, a tengerimalac által megszokott eleséget vásárolunk, s az új eleséggel keverve a korábbit fokozatosan csökkentjük. Általában a tengerimalac minden, az étrendjében és a környezetében történő gyökeres változásra érzékeny. Ezeket a változásokat legtöbbször stresszként éli meg. Ilyenkor szervezete kiszolgáltatottabbá és sebezhetőbbé válik. Ha a számára ismeretlen élelmet lassan, fokozatos vezetjük be az étrendjébe, és megfelelő, stabil környezetet biztosítunk a számára, számos betegségtől megóvhatjuk.

A vadon élő tengerimalac a nap legnagyobb részét táplálék után való kutatással tölti. A háziasított malacnál a mozgás mellett a széna rágcsálása is pótolja ezt a hiányt.

   A tengerimalac ún. hátsó fermentáló (hindgut fermenter), emésztőszerve a kevesebb fehérjét és több rostot tartalmazó növényi táplálékot igényli, ennek folyamatos felvételére rendezkedett be. A megrágott táplálék az egyszerű gyomorból - viszonylag kis űrtartalma miatt - hamar ürül, a nem rostalkotó szénhidrátok (keményítő, cukrok) egyszerű cukrokká bontva a vékonybélben fölszívódnak, közben a tartalom nem bontott hányada gyorsan továbbhalad, majd a vastagbélbe, pontosabban a vékony- és a vastagbél határán levő, nagy űrtartalmú vakbélbe (cökumba*) érve lelassul, kedvező feltételeket teremtve a mikrobiális emésztésnek (a rostos cellulóz egy része a vakbélben élő cellulózbontó baktériumok segítségével bomlik).

   A fehérjeemésztés döntően a vékonybélben zajlik, a legtöbb makroelem, nyomelem és vitamin is a vékonybélből szívódik föl. A vakbélben élő egészséges bélflóra baktériumai a létfontosságú B-komplex vitaminokat a tengerimalac számára megtermelik. A baktériumok folyamatosan pusztulnak és szaporodnak. Az elpusztult baktériumokban igen sok fehérje van, ezek a baktériumok a puha széklettel távoznak (a vadon élő tengerimalac számára ez fontos fehérjeforrás - a természetben fellelhető rostos növényekben kevés a fehérje). Az emésztés során keletkező bélsár a fehérje és egyéb hasznos anyagok mellett jelentős mennyiségű B-vitaminokat (!) tartalmaz. E puha bélsarat a tengerimalac a végbeléből szedi és fogyasztja. A puha széklet az első emésztés terméke, mivel a tengerimalac koprofág állat, ezt újrahasznosítja, vagyis újra megemészti. A közönséges ürülék nem tartalmaz ilyen (hasznos) anyagokat.

   A vakbél űrtartalma a tengerimalac emésztőtraktusának kb. a 65%-át (!) teszi ki.

   (* Megj.: Angol nyelven: cecum)

A hagyományos fűszéna mellett adhatunk hereszénát, árpaszénát stb. A lucernaszénát keverjük, vagy ritkábban adagoljuk, ugyanis magas a kalciumtartalma, gyakori fogyasztása vesekövet eredményezhet (100 gramm lucernaszéna 2200 mg kalciumot tartalmaz).

A tengerimalac fogai gyökértelenek, és élete során mindvégig nőnek. Tejfogai már az anyja méhében felszívódnak és maradandó fogakkal születik. A tengerimalacnak öszesen 20 foga van: alul-felül a középen 2-2 metszőfog (4), jobbról-balról 1-1 előzápfog (4) és 3-3 zápfog (12).

Alkalmanként - de nem túl gyakran - kőkeményre száradt (!) kenyeret is adhatunk neki, nagyon kedveli.

A tengerimalacnak szüksége van C-vitaminra, a frissen szedett zöld fű mindennapi fogyasztása kiváló C-vitaminforrás (a vadon élő tengerimalac fűbe rejtőzik, a háziasított tengerimalac is szívesen turkál a nagy adag szénában, fűben).

Füvet ne szedjünk út széléről, szennyezett területről, kutyák által látogatott helyekről. A nedves, vizes füvet (eső, harmat stb.) kis időre hagyjuk száradni, mert azonnali fogyasztása veszélyes lehet, hasmenést okozhat (főleg a növendékek körében).

Gyermekláncfüvet (pitypangot), tyúkhúrt, lóherét, vadherét, pásztortáskát és egyéb zöldfélét is adhatunk, a változatosság kedvéért. A gyógynövénykönyvet is tanulmányozhatjuk, így változatosabb étrendet tudunk biztosítani a tengerimalac számára. Igen kicsi adagokban, időközönként adható, pl.: körömvirág, cickafarkkóró (cickafarkfű), kamilla, csalán (előzetesen fonnyasztani kell), kakukkfű (vadcsombor), csombor, útifű, aranyvessző (istápfű), zsálya, áfonya, fehér mályva (orvosi ziliz) stb.

   Figyelem! A mérgező, permetezett vagy piszkos növényeket szigorúan kerüljük. A kártevő rovarok, növényi betegségek és gyomok leküzdésére különböző vegyszereket használnak, ha tengerimalacunk ilyen (az ember egészségére még nem káros, de egy kis (!) állat számára már toxikus) növényt fogyaszt, megbetegedhet, vagy mérgezést szenvedhet. Tudnunk kell azt is, hogy egyes zöldségfélék nitrát-tartalma a megengedhető határértéknél magasabb lehet (túlzott műtrágyázás esetén a növény nem képes minden felvett nitrogént a saját fehérjébe beépíteni, ezért annak egy része ionos formában, nitrátként a növényzetben marad). A magas nitrát-tartalmú zöldfélék betegséget okozhatnak (a szervezetbe jutva a nitrát nitritté alakul, a vérbe felszívódik, s itt a vörösvérsejtekbe behatolva a vérfestéket /haemoglobint/ ún. methaemoglobinná alakítja át). Állatoknál e betegség magzatelhalást, koraszülést eredményezhet (súlyosabb esetekben halált).

A piszkos (!), meg nem mosott zöldfélék, gyümölcsök szintén veszélyesek, mert különböző fertőzések forrásai lehetnek, tengerimalacnál bélhurutot (enteritist) - vagy egyéb betegséget - okozhatnak.

Sose adjunk csípős táplálékot, és kerüljük a hagymából (hagyma, fokhagyma) vagy gumóból (burgonya) eredő növényeket.

A számára ismeretlen eledelt fokozatosan kell bevezetnünk étrendjébe. Egy napon csak egy új táplálékot kapjon. Amit kölyökkorában (anyja mellett) nem fogyasztott, azt később nehezebben fogadja el.

Az ásványi anyagok közül kiemelt jelentősége van a kalciumnak és a foszfornak (a kalcium, a foszfor, a magnézium, a nátrium, a kálium, a kén és a vas szervalkotó elemek). A táplálékkal bevitt kalcium felszívódását számos tényező befolyásolja, vitaminok, különböző hormonok, állapotok (vemhesség, szoptatás, növekedés) stb. Az étrend megtervezésénél a táplálék kalcium-foszfor arányát vegyük figyelembe, tengerimalacnál az optimális arány 1,5:1 - 2:1.

Ha táplálékában a foszfor van nagyobb arányban jelen, az étrendben jelenlévő kalciummennyiség hasznosulási aránya romlik, a felesleg kalciumhoz kötötten távozik a szervezetből, vagyis a kalciumot a szervezet a saját raktáraiból, a csontokból vonja ki. Az arra hajlamos egyedeknél ez vesekövek kialakulásához vezethet. A vesekő képződésnek számos oka lehet, a kő összetételét vizsgálva kideríthető, hogy az étrend mennyire játszik szerepet ebben.

A növények reproduktív részei, a magvak, a gyökerek, jelentős mennyiségű foszfort tartalmaznak.

Megjegyzés:

*   Nagyobb adagban puffadást okozhat.

**  Gyakori fogyasztása káros a vesékre. Jégsalátát (jéghegy salátát) ne adjunk, mert hasmenést okozhat.

*** Oxalátban gazdag, elősegítheti a vesekövek kialakulását, ezért ne adjunk nagy mennyiségben, gyakran.

**** Fokozatosan vezetjük be az étrendjébe, először kisebb adagokban. A vastag szárát eldobjuk, mert nehezen emészthető.

A tengerimalacot elsősorban zöldfélékkel, zöldségekkel kínáljuk meg. Étrendjében a gyümölcs csak kisebb arányban szerepeljen.

A gyümölcsökből távolítsuk el a magvakat.

A narancsot és a mandarint szeleteljük fel úgy, hogy a hártyát vágjuk át. Így a tengerimalac könnyebben jut a húsos részhez, és akár újdonságként is hamarabb elfogadja.

Lehetőleg minden zöldséget, gyümölcsöt mossunk meg, így számos fertőzést elkerülhetünk.

Burgonyát nem ajánlatos adni! Ha mégis megtesszük, tisztítsuk meg úgy, hogy a héja alatt keletkező zöld réteget (ha van ilyen) vágjuk ki, mert ez a rész nagyon mérgező!

Diót ne adjunk, rendkívül hizlaló.

Rebarbarát (rendkívül mérgező) és szárazbabot (mérgező) a tengerimalac sose kapjon!

Alkalmanként - kora tavasszal - néhány szál zöld árpa is kaphat.

A gyenge, kis súllyal született köly(k)öknek az első hetekben, akár naponta is adhatunk leforrázott korpa-búzacsíra keveréket. Minden nap - lehetőleg reggel - 10 rész korpát 3 rész búzacsírával összekeverünk, kevés vízzel leforrázzuk, lehűtjük, majd egy laposabb tálba öntjük, és a kismalacok elé tesszük (ezt a keveréket csak frissen elkészítve kaphatják!). Fél órát előttük hagyjuk, ezután a maradékot eldobjuk (sosem szabad tárolni)! Később, a nap folyamán kaphatnak zabpehellyel összekevert reszelt almát, répát vagy uborkát, apróra vágott fehérrépazöldjét, egyéb zöldféléket stb. A zöldfélét, gyümölcsöt mind durvábbra reszeljük, s ha eléggé fejlettek már, hagyományos módon etetjük őket. A széna a kölyköknél is mindig elérhető közelben legyen.

 A tengerimalacnak a magvakat a következőképpen keverjük: 80% zab 

 20 % egyéb magvak (búza, árpa, kukorica, napraforgó).

A zabnak nagyon alacsony a zsírtartalma, így számos betegségtől megóvhatjuk a tengerimalacot (elhízás, máj- és veseproblémák **).

** Ha túl sok fehérjét fogyaszt, az emésztőrendszer működésében fontos szerepet betöltő koprofágia (a puha, fehérjében és B-Komplex vitaminokban gazdag bélsár visszaevése) is mérsékeltebb lesz (!).

A keveréknek legfeljebb csak 10 %-a legyen kukorica, ugyanis nagyon magas a fehérje- és zsírtartalma (4 - 7, 5 %). A többi gabonaféle (kivéve a zabot) zsírtartalma 1 - 2 % között mozog.

Napraforgóból legyen a legkevesebb (a magkeveréknek nem több, mint 5 %-a) és lehetőleg hámozva adjuk, mert a héja számos problémát okozhat (a fogak közé szorulhat, fulladást okozhat).

A növendékeknek (nőstények esetében az első fedeztetésig) és szoptató nőstényeknek minden nap adhatunk magvakat, míg a felnőtt tengerimalacoknak és vemhes nőstényeknek csak heti 2-3 alkalommal, testsúlytól függően.

Ha üzletből vásárolt, tengerimalac számára készített, teljes értékű (!) tápot kap, nincs szüksége magkeverékre. Abban az esetben, ha ezt nem kapja állandó jelleggel, ajánlott keverni a kettőt, vagy külön tálban hagyni egy kis magkeveréket is. Ugyanez érvényes az újonnan bevezetett tápra is.